Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

TIZENÖTÖDSZÖR RENDEZTÉK MEG AZ ÖRÖKSÉG NÉPFŐISKOLAI TÁBORT

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Udvard - A Palóc Társaság szervezésében július 6-9. között került megrendezésre a XV. Örökség Népfőiskolai Tábor. A helyszínen, Udvardon a program kedd délután három órakor indult, amikor is ünnepi köszöntővel üdvözölte a jelenlévőket Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke.
Ezt követően a szépszámú közönség Molnár V. József néplélek-kutató előadását hallgathatta meg. A szakember, aki majdnem mind a tizenöt népfőiskolai táborozáson részt vett, Trianon fájdalmas emlékéről, s hatásairól tárta fel a közönség számára a gondolatait. A magyar nemzet sorsát Krisztus Golgotára vezető útjához hasonlította. A kutató úgy véli, a nemzet ma már közel jár a feltámadáshoz, ehhez pedig az emberek egymás közti kapcsolatait kellene javítani.

Az elgondolkodtató előadás után a résztvevők megtekinthették a pontosan egy hónappal korábban a községben felavatott Szent László-szobrot, majd az udvardi polgármester a Községi Hivatalban vendégelte meg a tábor résztvevőit, jó szóval, borral és pogácsával.

A szerdai napon a méltón népszerű Szántai Lajos történész „Hol a világ közepe? – Helyünk a világban” című előadásával folytatódott a tábor programja. A megszokottakhoz hasonlóan magas színvonalú előadást követően Oláh Szilveszter szobrász ismertette a népes közönséggel, hogyan születnek a plasztikák. A délután második felében Németh Zsolt egy diavetítéssel tarkított előadásában a Magyar Szent Koronáról gyűjtött ismeretanyagát osztotta meg a jelenlévőkkel, majd Őrség Árpád-kori templomait mutatta be.
Az esti program részeként bemutatásra került a Palóc Társaság útifilmje „Barangolás a Kárpátok alján” címmel. Ezt követően a résztvevők a kárpátaljai magyarság helyzetéről beszélgettek.

A csütörtöki nap Marton Veronika, sumerológus „A pártusok, a sivatag lovagjai” című előadásával indult. A hallgatóság ennek keretében átfogó ismereteket kaphatott a pártusok történelméből. Erre kapcsolódóan Aradi Éva keletkutató, történész mutatta be kutatása eredményeit. A szakember, aki immáron nyolcszor járt Indiában, az indoszkíták, kusánok és heftaliták életét vázolta fel a közönségnek.
A délutáni program keretén belül Bíró József és Bíró Mária őskutatók osztották meg gondolataikat a résztvevőkkel. Előbbi „A honvisszafoglalás kora” címet adta előadásának, utóbbi során „Kulturális örökségünk” tavalyi munkájának folytatásával ismerkedhetett meg a közönség. Az esti lazítás keretében Matúz Gábor – A legbátrabb város – című dokumentumfilmje került bemutatásra, amely Balassagyarmat polgárai hősi tettének állít emléket.

Péntek az Örökség Népfőiskolai Tábor zárónapja volt. A program így rendhagyó módon a Palóc Társaság „Csillagösvény” című túrafilmjével kezdődött. A film után Zétényi Zsolt jogvédő „A trianoni békeparancs és a nemzeti kisebbségek védelme” címmel tartott előadást. Ennek során az is kiderült, hogy a nemzeti kisebbségek védelmére születő elképzelésekből végső soron semmi sem teljesült a csúf szerződés aláírását követően. A 90 évvel ezelőtti szomorú eseményekről szólt Kocsis István író, történész előadása is, aki Kárpát-medence Trianon utáni sorsáról osztotta meg az érdeklődőkkel gondolatait. A pénteki nap két előadója ezután a közönséggel beszélgettek a „békeszerződés” következményeiről.

Az udvardi tábor ezt követően egy évre bezárta a kapuit. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke kérdéseinkre elmondta, sajnos azt tapasztalja, hogy egyfajta letargia lett úrrá a felvidéki magyarságon. Ez számos rendezvény iránti érdeklődésben megmutatkozik, s bár az idei immáron tizenötödik Örökség Népfőiskolai Táborban is kevesebb volt a szállást igényelő résztvevő, de pozitívumként értékelhető, hogy a szélesebb környékről sokan naponta bejártak meghallgatni az előadásokat, s így a közönség szép számúra duzzadt. Ez pedig azért is fontos, mert másfél évtizeddel ezelőtt pont azzal a céllal indították el az első tábort, hogy a felvidéki magyarság is megismerkedhessen a magyarság történelmével.

Felvidék Ma, Rajkovics Péter
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
felvidék. ma
Dunaszerdahely
Rajkovics Péter
www.felvidek.ma

 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
Felvidék Ma – Az első felvidéki magyar hírportál
A weboldalt regisztrálta és működteti a Szövetség a Közös Célokért pozsonyi központi irodája.
A Felvidék Ma internetes hírportál kísérleti jelleggel 2005 novemberétől található meg a világhálón.

Hivatalos indulását 2006. január 24-étől datáljuk.

A Felvidék Ma hírportálon napi rendszerességgel olvashatóak a szlovákiai, elsősorban a szlovákiai magyar vonatkozású hírek. Szándékunk, hogy olvasóink visszajelzései alapján kínálatunkat folyamatosan bővítsük.

Célunk, hogy érdekes, friss és színes hírekkel felhívjuk a figyelmet a dél-szlovákiai régióra, szülőföldünkre.

Tevékenységünkkel a nemzeti összetartozást is erősíteni kívánjuk. [...]
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia