Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

BUGÁR SZERINT ORBÁN VIKTORTÓL FÜGG A SZLOVÁK-MAGYAR VISZONY ALAKULÁSA

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Pozsony - Bugár Béla, a Most-Híd elnöke az udvariassági találkozón arról biztosította Ivan Gašparovič államfőt, hogy a pártja listáján mandátumhoz jutott Polgári Konzervatív Párt (OKS) négy képviselője nem jelenti azt, hogy a kormánykoalíciónak ötödik tagja is lesz.
Gašparovič Bugárral a Görögországnak beígért szlovák hitelről, az árvízhelyzetről, a szlovák-magyar kapcsolatokról és a várható újabb nehézségekről beszélt. Bugár szerint a görög segélynél jobb feltételeket kellett volna kialkudnia Szlovákiának, cserébe akár az agráriumnak vagy más vállalkozói ágazatnak.
A szlovák-magyar feszültség enyhítése érdekében Bugár szerint más légkört kell teremteni, mint ami eddig uralkodott. Szerint minden a két ország elkövetkező lépéseitől függ, egyrészt attól, milyen törvényeket fog elfogadni a magyar Országgyűlés, a szlovák parlament, és hogy a Fidesz elnöke, Orbán Viktor változtat-e viszonyán Szlovákiával szemben.
Bugár kizárta, hogy az OKS önálló politikai erőként jelenjen meg a kormánykoalícióban. Azt mondta, semmilyen szerződés nincs a Most-Híd és az OKS között, ők csak néhány embert vettek fel a párt képviselőjelölti listájára, de nem vállaltak irányukban semmilyen kötelezettséget. Bugár hangsúlyozta: az OKS négy képviselőjére úgy tekintenek, mintha azok a Most-Híd tagjai és parlamenti képviselői lennének. Azt állítja, erről már beszélt velük is, és ezzel a kérdést elintézettnek tekinti.

Felvidék Ma
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
felvidék. ma
Dunaszerdahely
Rajkovics Péter
www.felvidek.ma

 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
Felvidék Ma – Az első felvidéki magyar hírportál
A weboldalt regisztrálta és működteti a Szövetség a Közös Célokért pozsonyi központi irodája.
A Felvidék Ma internetes hírportál kísérleti jelleggel 2005 novemberétől található meg a világhálón.

Hivatalos indulását 2006. január 24-étől datáljuk.

A Felvidék Ma hírportálon napi rendszerességgel olvashatóak a szlovákiai, elsősorban a szlovákiai magyar vonatkozású hírek. Szándékunk, hogy olvasóink visszajelzései alapján kínálatunkat folyamatosan bővítsük.

Célunk, hogy érdekes, friss és színes hírekkel felhívjuk a figyelmet a dél-szlovákiai régióra, szülőföldünkre.

Tevékenységünkkel a nemzeti összetartozást is erősíteni kívánjuk. [...]